2015. május 2., szombat

4. Fejezet ~ Szakadék

Sziasztok Drágáim! :)

Egy újabb napfényesnek ígérkező szombatnak nézünk elébe, ha szombat, akkor pedig új rész a Signs of Life-on! ;) Szívemet, lelkemet beleadtam ebbe az írásba is, és tényleg nagy örömmel tölt el, hogy egy végtelenül kedves bloggerina sosem halasztja el, hogy írjon néhány nagyon kedves szót a fejezet alá. Tényleg, nagyon köszönöm Neked, Drága, hogy támogatsz ebben! :*
A részhez nincs különösebb hozzáfűznivalóm, néhány apró információmorzsa fellelhető a sorok között, amiket jobb, ha felvesztek és megjegyeztek, mert akár fontos dolgok is kikerekedhetnek belőle a későbbiekben... ;)
Jó olvasást a Signs of Life negyedik fejezetéhez! :)
Puszillak Titeket,
Adriana

Heroes

Genova
Barcelona

A lágy, meleg szellő arcába fújja laza kontyából kiszabadult tincseit. Bal kezében fehér bögrét tart, melyben feketekávé gőzölög. Kicsit kortyol az italból, majd mivel az túl kesernyés, beledob egy kockacukrot. Nagy jelentőséget fordítva arra, ahogy az édesítőszer elolvad a forró folyadékban, ajkai közé helyezi cigarettáját, s mélyet szippant belőle. Kinyitva száját, fújja ki a szürkésfehér füstöt, közben szemét lehunyva élvezi a pillanatnyi nyugalmat.
A férfin gondolkodik. Azon, hogy jó ötlet volt-e belemenni egy ilyen kalandba. Mert a szexszel az ég világon semmi baja sem volt, csak félt a következményektől. Félt attól, hogy a férfi megtalálja, vagy éppen eszébe sem jut keresni őt, mert már nem is emlékszik arra, mit tettek előző éjszaka. És ez Genovát milliónyi újabb, megválaszolandó kérdés elé állította.
A nyugalom egy csiripelő madárként lebben tova, amikor a nő fekete telefonjának képernyője felvillan, s csengőhanggal társulva jelzi, keresi valaki. Unottan teszi le a bögréjét, és a zenélő készüléken villogó zöld ikont elhúzva emeli füléhez.
– Haló! – szólal meg pár pillanat múlva.
– Áh, de jó, hogy felvetted, Genova! – üdvözli a vonal túlsó végén a nőt régi ügynöke, aki még Párizsban viselte gondját, egy éve.
– Jó újra hallani téged, Pippa! – mondja az olasz nő, miközben már szívesen térne a hívás tárgyára.
– Persze, ne hazudj! – szól rá nevetve az idősebb nő, aztán komolyabb hangnemre vált. – Hallom, Barcelonában vagy…
– Honnan tudod? – vág közbe Genova, majd hosszú lábait előrelökve, felül a székben.
– Mindegy, csiripelték a madarak. – kap elutasító választ, s szinte látja maga előtt, ahogy a francia üzletasszony legyint egyet. – Szóval, Max Passau, tudod, az a híres, francia fotós, Barcelonába jön a héten három napra, és gondoltam, örülnél egy fotózásnak. A régi szép idők emlékére.
– Philippa! – sóhajt fel Genova, és szív egyet a cigijéből. – Azt hittem, már megértetted, több munkát nem vállalok.
– Tudom, de ez nagy lehetőség! – próbálja rábeszélni a francia nő a fotózásra minden áron. – Csak három napig lesz itt, szóval ha neked jó, keddre beíratnálak.
– Jól van, legyen. – sóhajt fel Genova, miután végiggondolta, milyen eséllyel tudna egy beadandó házi dolgozatot megírni szerdára, ha ellátogat ehhez a „neves” fotóshoz.
– Pompás, Drága, kedden találkozunk! – És a telefon már csak egy éles sípolással jelzi, a hívást megszakították.

* * *
Két nappal később…

Fekete tűsarkújának kopogása veri csak fel a hatalmas előcsarnokot, melynek visszhangzása is arról árulkodik, hogy pont olyan üres, mint az éppen rajta keresztül áthaladó, fiatal nő. Genova halk köszönéssel lép be a fotóstúdió termébe. Középen már csak rá vár egy fehér lepel, amelyet a falra akasztottak, előtte áll egy milliós értékű kamera, és a terem többi részében kész káosz van. Egy, a nő számára ismeretlen férfi kiabál éppen egy nyakát behúzó statisztával, majd továbbfordul, hogy tekintetével keresni kezdjen valakit, de a nő már nem láthatja, mi történik ezután, mert egy középkorú nő magával viszi, és egyedül hagyja egy öltözőben.
Felveszi a kikészített, fekete ruhát a fekete magassarkú bokacsizmával, majd leül egy székbe, ahol kivasalják, és összefogják egy szoros lófarokba sötétbarna haját, és kifestik alapozóval, egy kis szempillaspirállal, és színtelennek ható rúzzsal.
– A fotózás témája a természetesség, érthető? – lép be a szobába Philippa, majd két óvatos puszit ad a modellé avanzsált olasz nőnek, és még pár információt elhadar az egész projektről.

Még utoljára megáll, háttal a fotósnak, s szenvedélyes tekintettel néz vissza, közben teátrálisan beletúr dúsan aláhulló, egyenes hajába. Ajkait érzékien elnyitja egymástól, és rákacsint az éppen felvillanó kamerára.
– Tökéletes! – kiált fel Passau a fényképezője mögül, majd megköszöni mindenkinek a munkát, és kezet csókolva engedi útjára a fiatal nőt, aki órákon keresztül állt neki modellt egy ablaktalan teremben, levegőhöz is alig jutva.
Gyorsan kapkodja le magáról a fotózáshoz kapott ruhákat, majd visszaveszi egyszerű farmerjét, tűsarkúját, és fekete, ujjatlan pólóját. Vállára teszi fekete táskájának vékony pántját, majd kifelé menet hív magának egy taxit. Odaint a teremben lévőknek, s halkan csukja be maga mögött az ajtót.
A folyosó csöndes félhomályában sétál el a liftig. Beszállva, végignéz magán. Konstatálva, hogy a sminkje nem túl erős, megnyugodva lép majd utcára.
Kilökve maga előtt az üvegajtót, kilép a még meleg levegőjű utcára. Bár a város fölött már elsötétült az ég, s a Nap izzó korongja is más földeket világít be, Barcelona kitartóan sugározza narancsos fényét, jelezve ezzel is, ő hatalmas város, nem nyeli semmilyen sötétség.
Megáll az út szélén, s az éppen akkor elé guruló taxi ajtaját kinyitva, beül. Bediktálja a címét, és hátradőlve fújja ki a tüdejében tartott levegőt. Pihen egy kicsit, vékony kezeit keresztbetett lábain pihentetve figyeli a mellette elsuhanó katalán főváros fényárját. Kifizeti a fuvart, majd kiszáll, és átsétál az út túloldalán lévő kapuhoz.
Hangtalanul lép be a csöndes lakásba. Lerúgja magáról kényelmetlen lábbelijét, s a konyhába megy, hogy miután elárassza fénnyel a helyiséget, keressen valami ehetőt a hűtő polcain. Csak joghurtot talál, így azt néhány perc alatt bekanalazza, majd leolt minden villanyt, és a hálószoba felé veszi az irányt.
Bekapcsolja vékony laptopját, előszedi az előző nap összeírt jegyzeteit, meg a füzeteit, és beülve az ágyba, hozzálát egy tíz oldalas beadandó munka megírásához.

* * *

Fáradságtól karikás szemekkel igyekszik az egyetem kihalt folyosóin, kezében érintetlenül gőzölgő kávéjával, miközben keresi a megfelelő előadótermet. 310, 311… Halkan becsusszan a nagy faajtón, s bár a régi padló nyikorgását nem tudja kikerülni, csöndesen igyekszik a szokásos ülőhelye felé, ahol már egy sötét, vállig érő hajkoronát viselő lány ül, szorgosan jegyzetelve a táblára kapart sorokat.
A fiatal nő vékony csípőjét becsúsztatva a pad és a szék közé, leül, és egy apró mosollyal üdvözli Florentinát, aki int egyet, de még mindig a táblára szegezi sötéten fénylő, olaszokra jellemző szemét. Genova is előveszi papírjait, s megmasszírozva fájó csuklóját, nekilát leírni minden lényeges adatot.

Neymar
Barcelona

Éles sípszó lövell keresztül a stadiont betöltő szurkolók között. A mérkőzés megkezdődik, s a katalán csapat támadó pozíciót felvéve, megindul az ellenséges csapat térfelére. Neymar is megfeszítve izmait, meglendül a felé érkező labdához, majd egy egyszerű cselt követően a fehér játékszert a nem messze tőle álló Messinek passzolja. A szurkolók őrjöngnek a lelátón, ám a pályán játszó focisták ebből mit sem hallanak. Nekik a játék most a legfontosabb, s ez olyan dolog, mint drogosnak a drog, alkoholistának az alkohol, láncdohányosnak a cigaretta. Fontos, nélkülözhetetlen, és mindent megtennél érte, ha nem lenne a birtokodban.
Minden idegszálával a felé érkező labdára összpontosít, s egyetlen pillantással felméri esélyeit. A tizenhatoson belül áll, nem messze tőle Piqué, aki ugrásra készen áll, s bár egymáshoz nagyon közel, de mégis hibás felállásban áll két hátvéd, akik alig észrevehetően lihegve figyelik a fehér labdát. A brazil csatár minden izmát megfeszítve lő ki, s éppen csak elcsusszanva a két védő között, szabad úton indul el a kapus felé. Egy szimpla, de erőteljes rúgással küldi a labdát a kapu jobb felső sarkába, majd egy pillanatra kizárva az ujjongó közönséget elméjéből, csak a labda kellemes sercegését hallja, ahogy a játékszer a hálóval súrlódik. Ma egy újabb gól, mely azt mutatja a külvilágnak, vele minden rendben van.

A fehér csempével burkolt zuhanyzóban nehézkes pára terjeng, beterítve a zuhanykabinok üvegajtaját és a tükröket. Már csak egy valaki zuhanyozik, az FC Barcelona brazil játékosa, aki hamar elzárja a testére zúduló forró vizet, és kiszáll a meleg levegőt generáló fülkéből. Dideregve csavar maga köré egy törölközőt, s végighúzva tenyerét a párás tükrön, arcával egy magasságban letörli a lecsapódott vizet.
Érzi, hogy valami nincsen vele mostanában rendben. Az már számára lerágott csont, hogy mi van közte és Jamila között, de valamiféle hiányérzet tör rá folyamatosan, amikor egyedül, a magányával van. Aztán ahogy teltek a napok, nemrég ráeszmélt, hogy bizony a társaság hiányzik neki. Ott vannak a csapaton belüli barátai, de nekik sem nyílt még meg annyira, ezért a legnagyobb problémáival magára maradt a bajban. És jött az az ismeretlen szépség, aki egyszerre volt közvetlen, mintha délről jött volna, de ugyanolyan rideg is, mintha az északi országokban nevelkedett volna.
Felsóhajt, és hideg vízzel mossa meg az arcát. Kedvetlenül lép be a már üres öltözőbe, ahol csak az ő táskája árválkodik a pirosra festett padon. Leül a cuccai mellé, s amíg behajítja minden ruhadarabját és a stoplis cipőjét, próbál nem felnézni az őt egyre szorítóbban körülvevő, hófehér falakra. Még ki nem ér az edzőkomplexum előtti óriási parkolóba, úgy érzi, levegőt sem vett. Egy árnyalattal jobban érzi magát kint a szabadban, mert ez az időjárás, és a verőfényes napsütés az otthonára emlékezteti.
Bedobja táskáját az éjfekete sportautó csomagtartójába, beül a volán mögé, és a lehető legnagyobb sebességgel száguld végig a sugárutakon, egészen a tengerpart menti villanegyedig, ahol egymás hegyén-hátán sorakoznak a fényűzőbbnél fényűzőbb villák, előttük a gondosan ápolt előkertekkel és a méregdrága autók tömkelegével. Ő inkább beparkol a garázsba a többi autója mellé, és kiszállva meg sem áll a hatalmas házig.
Belépve a csöndesség fogadja, melyre most talán mindennél nagyobb szüksége van. Telefonján kikapcsolva hajítja a kanapé két végét borító díszpárnák közé, s levágódik a sötét ülőalkalmatosságra. Bekapcsolja a szoba másik végében álló óriási tévét, s lehalkítva, szemeit becsukva hallgatja az éppen adásban lévő sporthíreket.
Mímelt vidámsággal, mégis gunyorosan mered ki a sötétítőfüggöny által keretezett, hatalmas üvegablakokon, melyek a ház mögött elterülő, focipálya méretű kertre és egyúttal a mögötte húzódó városrészre engednek kilátást.
Feláll, és a szoba félhomályban elmerülő sarkában álló komódhoz lép. Leemel egy Jim Beamot az ezüsttálcáról, s önt belőle egy rendes adaggal egy kristálypohárba. A borostyánszínű folyadékba ejt néhány jégkockát, és visszaül a kanapéra. Ajkához emeli a gazdagon díszített, drága poharat, aminek mintái élesen verik vissza az ablakon beszűrődő napfény narancsos csóváit, amik a falra vetülve terülnek szét. Nagyon kortyol az italból, s fejét hátrahajtva élvezi az alkohol mámorosan ható ízét. Lecsurog a torkán, s elmossa a férfiba kódolt korlátok egész sorát.
A pohárból kicsordul egy apró csepp whisky, ami a fiú szája szélén lesiklott, egyenesen fehér pólójába ivódva. Mérgelődve nyúl bele bőrdzsekije zsebébe, hogy elővegyen egy zsebkendőt, de a keresett, puha anyag helyett csak egy gyűrött, maszatos papír fecnit talál, amin nőies kézírással hirtelenjében firkantottak le egy telefonszámot. Pár pillanatig gondolkodik azon, kié lehet, de hamar beugrik elméjébe az emlékkép, ahogy a taxiban ültek az ágypartnerével, s egy heves csók előtt a nő valamit írt egy kis papírra, és elrejtve  kabátja zsebében. És itt is van az égi jel, egyenesen a kezéből figyelve, mit tesznek még vele gyengeségében.

2 megjegyzés:

  1. Drága Adrianám! ♥

    Egész héten több okból is epekedve vártam a szombatot, az egyik nyomós ok, pedig a történeted újabb fejezete volt! Amint megpillantottam a blogmon, hogy újabb fejezetet publikáltál azonnal nekiláttam az elolvasásának és mint mindannyiszor, most is levettél a lábamról! Mint tudod én a krimik és akcióregények világában "alkotok", ezért az ilyen kifinomult, lassú cselekményű történetek nem szokták ilyen gyorsan belopni magukat a szívembe, viszont az írásod már az első elolvasásra lenyűgözött és mondhatjuk a raboddá tett. (Ennek köszönhető az is, hogy még fél órája sem került fel a rész, én máris itt pötyögök neked :)

    A fejezettel kapcsolatba annyi, hogy egyre közelebb érzem magamhoz Genovát, mert eddig úgy tűnik nemcsak külső jegyekben (sötét haj, bőr, szemek) hasonlítunk, hanem a személyiségében is látok olyan vonásokat, amiket magamban is felfedezek. A fotózást olyannyira jól festetted elém, hogy szinte úgy éreztem, mintha én is ott ácsorognék a kulisszák mögött, a meccset szintúgy, akárha a lelátón szurkoltam volna, természetesen Neymar csapatának, holott nem rajongok a fociért, de miatta minden meccse ott ülnék.

    A zsebben talált telefonszám, illetve az utolsó sor lesz az véleményem szerint, amit nem árt, ha jól az eszembe vések, mert biztosan kulcsfontosságú lesz a jövőben!

    Köszönöm neked ezt a csodás fejezetet!

    Ezer csók:
    Skyler

    VálaszTörlés
  2. Drága Egyetlen Skyom! *-*

    El sem tudod hinni, menyire jól esik, hogy ilyen szavakkal lepsz meg minden szombaton. :') Feltöltöm a részt reggel, aztán mire legközelebb felnézek a blogra, már vár rám egy végtelenül kedves üzenet, Tőled! ♥ Nem tudom elégszer megköszönni, hogy ilyen kitartóan olvasol, írsz nekem! Imádlak! :*
    Jól sejted, hogy a vége felé vannak a morzsák, de nem árt, ha a többi részre is emlékszel később, mert még számomra is meglepő fordulatokat írtam a történet további észeibe... :D
    Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett a rész, és még egyszer szeretném megköszönni, hogy itt állsz melletem, és bíztatsz, hogy akkor is írjak tovább, amikor minden nehéz! Köszönöm! :)

    Milliószor puszillak,
    Adriana

    VálaszTörlés