2015. augusztus 29., szombat

Epilógus

Drágáim!

Itt lenne egy számomra mérhetetlenül fontos történet záró fejezete, egy epilógus, amibe szívemet-lelkemet beleadtam.
Bár ezelőtt sosem kértem, és nem is fogom többé, de most aki ezt a bejegyzést elolvassa, és soron követte a történetet, kérem, hogy írja le a véleményét! Nagyon szépen köszönöm!

Szeretlek Titeket,
Adriana

Young and beautiful

Amint jeges szíve először dobbant meg, megkezdődött a hajsza az életért. Küzdött ellene, küzdött a férfi ellen, ám napról napra mélyebbre süllyedt annak végzetes hálójában. Hibának érezte, hogy újra látni akarta, ám akaratereje, életösztönei arra buzdították, szálljon szembe, mutassa meg, ő az erősebb.
Céltalanul küzdöttek érzéseik, s egymás ellen is. Nem tudott már megállni, a szenvedély elborította agyát, és más már nem is számított. Egyik éjszaka még kéjes sikolyokkal hullt a férfi karjaiba, másnap hajnalban viszont szélvészként rombolt, tört-zúzott maga körül.
Azt mutatta a külvilág felé, hogy rideg, kegyetlen, ám amikor azokba a hatalmas, mogyorószín szemekbe nézett, s pillantásuk szenvedélyes táncosokként fonódott össze, láng lobban fel benne, s teste ösztönösen választotta őt. Küzdött ellene, az érzés ellen, de az, mint egy hurrikán, magába szippantotta, s ha már akart volna, se tudott volna kiszabadulni a szenvedély, vágy kéjes tengeréből.
És beleszeretett. Gúzsba kötött, pillekönnyű szárnyai egy szempillantás alatt elszakították zsarnok köteleiket, majd a fényben felemelkedve, szétnyíltak, s hófehér ékességei hirdették, a férfié lett.

Az övé lett, örökre, s végre, oly’ sok idő után szabadon szárnyalhatott, másik felével egy hosszú, végtelen életen keresztül.